2011. november 16., szerda

Csúszómászó- és repülő rovar írtás

  Csúszómászó rovarok ellen , mint annyi más területen is az életben, a leghatékonyabb védekezés a megjelenésük megelőzése: fel kell számolni az élőhelyeiket mind a lakáson belül és kívül is.
Legsűrűbben lakáson belül a konyhában a mosogatókagyló környékén, a szemetes körül, a hűtőszekrény alatt valamint az elektromos gépek körül fordulnak elő.

  
  A kezelés főbb lépései:  
  • Az ételmaradékokat gyűjtse össze és távolítsa el
  • Takarítson ki alaposan Sano Floor Plusszal
  • Használjon Sano sprayket: K300, K900, K2000 vagy K-UNIVERSAL
  • Portalanítson, és használjon K500 sprayt
  • Tisztítsa meg újra a padlózatot Sano Floor Plusszal, mely rovarűző hatású
  
  A repülő rovarok elleni védelemre 3 lehetőséget tud ajánlani a Sano:

  1. Permetezzen spray-vel a lakásban abban a helységben, ahol bogarat talált, és csukja be az az ablakot, majd később szellőztessen.
  2. Helyi rovarirtás a Sano K-600 rovarirtó szétoszlatásával 2-3 négyzetméter felületen
  3. Védje a bőrét a szúnyogoktól néhány órán keresztül a Sano Dy golyós-, illetve pumpás szúnyogriasztóval. Ezt megteheti úgy otthon, mint kirándulásokon, vagy bárhol ahol szükséges.
  Mindkét esetben megelőzés céljából tanácsos a szórást 4-8 hét után, vagy valahányszor csak szükséges, megismételni, illetve minden rovarölő együttes használata a Sano Floor Plusszal


  Még egy jó tanács: az optimális rovarirtás érdekében mindig győződjön meg róla hogy a megfelelő terméket használja.

2011. szeptember 26., hétfő

SANO - Tisztaság Természetesen !!!: GARANTÁLTAN KLÓRMENTES FEHÉRÍTÉS !

SANO - Tisztaság Természetesen !!!: GARANTÁLTAN KLÓRMENTES FEHÉRÍTÉS !: Amikor a hagyományos mosószerek már nem segítenek, a Sano beveti a foltok ellen az Oxigén tartalmú termékeit és legyőzi azokat. Sano -O...

GARANTÁLTAN KLÓRMENTES FEHÉRÍTÉS !

Amikor a hagyományos mosószerek már nem segítenek, a Sano beveti a foltok ellen az Oxigén tartalmú termékeit és legyőzi azokat.

Sano -Oxigén por 2 az 1-ben



Eltávolítja a makacs foltokat a fehér és színes ruhákról és megelőzi a gépben a vízkőlerakodást, ezzel meghosszabítva a mosógépek élettartamát.Ideális kézi mosásához, gépi mosáshoz, de akár áztatáshoz is.

Kapható 800 gr. vagy 1500 gr.-os kiszerelésben.


Sano -Oxigén folyékony, vagy spray



Tartalmaz aktív oxigént,mely eltávolítja a foltokat a fehér és színes ágyneműről is. A folyékony Sano oxigén mosógéphez való. A Sano oxigén sprayjel mosás előtt kell befújni a makacs foltokat, illetve problémás részeket,mint gallér vagy a mandzsetta.

Ezek mellett a Sano oxigén hatékony az érzékeny színes felületek takarítására is. Kapható 700 ml-es kiszerelésben, vagy 2, illetve 4 literes kannákban.


Sano folteltávolító - Száraz mosáshoz


hatékonyan és gyorsan távolítja el az olaj,étel és sminkfoltokat ruhákról,
függönyökről,kárpitokról,asztalterítőkről 
stb.
Különösen ajánlott olyan szövetekhez, amelyek száraz mosást igényelnek.Nem javasolt színes foltok és vízben oldódó foltok eltávolítására. 

Az elkövetkezendő bejegyzésekben még fogunk szót ejteni más Sano folteltávolító termékekekről is.


A termékek mind megvásárolhatóak 
a www.SanoShop.hu webáruházunkban
Próbálja ki, mert ezekben nem csalódik.

Tisztítószer Hungary Kft.







SANO - Tisztaság Természetesen !!!: TISZTASÁG ? - AKKOR SANO

SANO - Tisztaság Természetesen !!!: TISZTASÁG ? - AKKOR SANO: "A nagyszerűség rendkívüli módon változtatja meg a szokványos dolgokat" - Írta az ismert szerző Ortega Y Gasset. A Sano csapata, érté...

2011. szeptember 23., péntek

TISZTASÁG ? - AKKOR SANO

"A nagyszerűség rendkívüli módon változtatja meg a szokványos dolgokat" -
Írta az ismert szerző Ortega Y Gasset.

A Sano csapata, értékesítői teljes szívvel hisznek ebben, és ennek szellemében dolgoznak 40 éve nap,mint nap. 
Szinte minden évben örömmel megtapasztalják a "nagyszerűség" hatását, melyben érdekeltek. 
A Sano folyamatosan arra törekszik, hogy minél hatékonyabb háztartási termékeket fejlesszen ki.
Termékeit a világ újabb piacaira is bevezették,miközben számos kihívással szembesültek a fogyasztók igényeit és szükségleteit illetően.
Nyitott gondolkodásuknak és termékeik kiváló minőségének köszönhetően sikerült a figyelem középpontjába kerülni, a piac fontos ágazatainak problémáira irányuló újító megoldásaikkal.
A vásárlók igényeihez igazított állandó kutatásnak és fejlesztésnek elkötelezettei.

Ennek szellemében nagy örömmel veszünk minden visszajelzést a termékek használatával kapcsolatos tapasztalatokból.Kérjük webáruhá-zunkban (www.sanoshop.hu), ha idejük engedi töltsék ki kérdőíveinket, mert a vásárlóink által visszajelzett javaslatokat, ötletes megoldásokat továbbítjuk a fejlesztőkhöz, akik a vélemények figyelembevételével fejlesztik ki a legmegfelelőbb termékeket.

Ennek eredményeképpen lett kifejlesztve pl. a Sano Oxigén mosószer,Sano musk ruhaöblítő a Maxima terméksorozatból, vagy a Sano-Sushi Aloé Verás kesztyű,mely nemzetközi  szabadalommal bír.

A Sano  célja, hogy továbbra is a vásárlók személyes és családi szükségleteinek veti alá magát, a környezet igényeinek figyelembe vételével,és ezt az állandóságot folyamatosan változó világunkban is garantálni tudja.
Éveken keresztül a Sano termékek tartják az első helyüket az "Országonkénti teszteléseken"; a Sano-Sushi szemetes zsákok, a Sano Dy és Sano Mood 10 éve, a Sano Poliwix és a Sano K-300 11 éve a Sano Bon folyékony már 12 éve folyamatosan kategóriájuk győztesei.
Ez néhány példa azon nyertes termékek listájából, melyek hozzájárultak a Sano termékeket használó családok életminőségének javításához.
Nem titkolt célunk, hogy termékeinket bővebben bemutassuk, használati tanácsokkal megmutatni azt, hogy - ha
TISZTASÁG? -AKKOR SANO
A következő termékismertető bejegyzésünk tárgya a garantált klórmentes fehérítés termékei.

2011. szeptember 12., hétfő

GYŰJTSE A SanoShop PONTOKAT !


Sokan vásárolnak már interneten. 
-Bevallom én eddig három alkalommal vásároltam, és nagyon jó tapasztalatom volt, tehát biztosan fogok még vásárolni interneten.
- Azt hiszem egy webáruháznak nagyon meg kell dolgoznia, hogy a vásárlóknak a bizalmát megnyerjék.Persze a nagy cégek, és nagy márkanevű termékeket értékesítő webáruházaknak könnyebb dolguk van.- Szerintem!- 
Ha valaki Nike vagy Adidas terméket akar venni egyszerűen beírja keresőbe a két márkanevet, és már jönnek is ki az üzletek.
- Természetesen azt is tudom, hogy nagyon sok pénzt és időt fektettek az említett márkanevű termékek gyártói, hogy a nevük és termékeik világszerte ismertek legyenek. 
Ezzel semmi bajom nincs és tudom, hogy ilyen az üzlet.

- Mivel mi Magyarországon, és a világon is azt lehet mondani, hogy nem világmárkát értékesítünk,mert bevallom őszintén a Sano nem világmárka (még), de ettől még bátran kijelentem, hogy bármely nagy nevű tisztítószerrel felveszi a versenyt.

-Tehát nekünk csak azt kell elérni a vásárlónál, hogy kipróbálja a terméket. Ha kipróbálta akkor máris azt lehet mondani, hogy van egy biztos vásárlónk, aki rendszeresen nálunk fog vásárolni.

- És mi azt akarjuk, hogy elégedett legyen a vásárló, és ezért találtuk ki a SanoShop pontgyűjtő rendszert, amivel a vásárló is nagyon jól jár.

Gondolom sokan ismerik a SuperShop kártya rendszert, és használják is, mert nagyon jó dolog.A mi rendszerünk hasonló ehhez.
Webáruházunkba való regisztrációjánál nyitunk Önnek egy virtuális számlát,ahol vásárlásai után a rendszer minden 100,-Ft után egy pontot jóváír a virtuális számláján.Tehát, ha egy termék 1.480,-Ft - ba kerül, akkor Ön 14 pontot kap a termék után. 
- Igy vásárlásai alkalmával felhalmozhat akár több ezer pontot is.
Nos mi nem adunk kártyát, de webáruházunkba való regisztrációjánál azonnal 100 SanoShop pontot ráteszünk az Ön virtuális számlájára

Vásárlásai alkalmával minden esetben lehetősége van levásárolni az addig felgyülemlett pontokat.

1 pont az 1 Ft-ot jelent Önnek a számlán.

Higyje el a sok kicsi sokra megy.
Jó vásárlást, és minnél több pont gyűjtést kívánunk Önnek !
Tisztítószer Hungary Kft.


2011. szeptember 5., hétfő

MI A KÖZE A SANO-NAK A GYEREKHEZ ?

A Sano nagyon is figyelembe veszi a mosószerek, tisztítószerek, kozmetikumok szépségápolási szerek gyártásánál, hogy :
  • 1. Természetes alapanyagokból készüljenek  
  • 2. A termék bőrbarát legyen.
  • 3. Ne legyen irrítatív
  • 4. Több féle kiszerelésben legyen, hogy kipróbálásnál ne vegyen a vásárló nagy mennyiséget.
  • 5. Gyermekek ruháit is moshassuk, tisztíthassuk anélkül, hogy a gyerek bőrén bármilyen kiütés, vagy elváltozás legyen.
A Sano különös figyelmet fordít arra, hogy a gyermekek ápolásához, ruháinak tisztításához megfelelő termékeket állítson elő.Nagyon jellemzőek a természetes alapanyagok ezekben a termékekben, ugyanis mindenki tudja, hogy ezek az alapanyagok teszik a termékeket alkalmassá arra, hogy bármilyen kényes bőr esetében is használhassuk.

Itt említeném meg a popsitörlő kendőt. Sokan körbejárnak minden üzletet, hogy hol találják meg a legolcsóbb popsitörlő kendőt, pedig pont a popsitörlő esetében kellene különös figyelemmel kiválasztani a gyerek bőrének megfelelő terméket. Tudom a pénz is nagyon számít, mert meg kell dolgozni érte, de a gyerek esetében nem lehet ez a legfontosabb szempont.

A Sano popsitörlő kendő szintén egy olyan termék, amely ebből a szempontból a legelőkelőbb helyet foglalna el egy képzeletbeli skálán.
Először is a popsitörlő esetében egyik legfontosabb szempont, hogy hogyan kerüljük el a pelenkák okozta bőrirritációt

  • A pelenkát gyakran kell cserélni.(legalább 4 óránként), akkor is, ha nem merült ki még teljesen a nedvszívó képessége. 

Jegyezze meg:Az irritáció előidézői a dörzsölés, a szennyeződés és a nedvesség.
  • A fölös mennyiségű krémek, melyek nem szívódtak be a bőrbe a pelenka feltétele előtt, szétkenődnek a a pelenkán, eltömítve a pórusait, így gátolva meg a nedvesség gyors felszívódását.A vizelet hosszabb ideig marad kapcsolatban a baba bőrével, ami 
    irritációt 
    okoz.
  • Használjon finom krémet és annak felszívódása után pelenkázzon.
  • Abban az esetben, ha a bőr már piros vagy irritált, mossa meg a babát, szárítsa meg a bőrt,(dörzsölés nélkül, könnyed tamponálással) krémezze be(a baba popsija legalább 10 percet kell szellőzzön még télen is) és csak ez után pelenkázzon.Krém helyett használhat néhány csepp olíva olajat vagy babaolajat.
Ez csak egy tanács a gyerek pelenkázásánál, hogyan kerüljük el a bőrirritációt, ami a gyereket elég nyűgössé teheti.
Természetesen ebben az esetben figyelmébe ajánljuk a sano visszazárható popsitörlő kendőt
Nagyon bízunk abban, hogy folyamatosan megismertethetem a Sano termékeket, és előbb -utóbb egyre több olvasónk kipróbálja. 


Tisztítószer Hubgary Kft.






   

2011. augusztus 26., péntek

A TISZTASÁG ILLATA

- Hogy van.e a tisztaságnak illata?
-  Mi a véleményed? 


- Bizonyára volt már olyan tapasztalatod, hogy valaki a munkából ment haza a tömegközlekedési eszközön,és szegénynek nem volt lehetősége hogy lefürödjön munka után. Szinte sajnálom ilyenkor az illetőt,mert szemmel láthatóan mindenki igyekszik elhúzódni a közeléből, sőt még ha zsúfolt is a metró, és van mellette hely, akkor sem ülnek le, mert érezni lehet messziről, az izzadtságszaggal keveredett  testszagot. amit nem nevezhetünk illatnak. 

-Nos ahogy van a kosznak szaga. -Be kell menni egy nem szellőzött kitakarítatlan szobába ott is lehet érezni.


- Ugyanúgy van a tisztaságnak is szaga (illata) ami azért már nem szag, hanem illat. 


- Ugye a kellemes szagokat illatnak nevezzük, a kellemetlen szagokat bűznek,büdösnek stb..... hívja mindenki.
Azért szeretem a Sano termékeket, mert a tisztítószereknek is kellemes illatuk van. Elég használni egy sima vízkőoldót a fürdőszobában, és máris érzed a takarítás után az kellemes mandula illatot.
Ez pedig az egész termékpalettára jellemző.


Később szeretnék kitérni szinte minden termékünkre.


Tisztítószer Hungary Kft. 

2011. augusztus 22., hétfő

ENGEDJE MEG, HOGY GONDOSKODJUNK AZ ÖN EGÉSZSÉGÉRŐL!!!


Úgy a szeretteink egészsége, mint a sajátunké a mi kezünkben vannak.Kimutatták, hogy a megbetegedések valószínűsége jelentős mértékben csökken, a kézmosás gyakoriságával és a szennyezett felületekkel való érintkezés kerülésével.


-De hogyan tudjuk ezt elérni, ha nem áll rendelkezésünkre víz és szappan? -Egyszerű!
A Sano Kutató és Fejlesztési Laboratóriumok már 2008-ban piacra dobták a Sano Medic Hygenic termékcsaládot: tökéletes és egyszerű tisztítási megoldás, a legmagasabb fokú személyes higiéniai fertőtlenítés és karbantartás víz és szappan nélkül, függetlenül attól, hogy otthon vagy házon kívül tartózkodunk.Ezen termékek összetételében alkohol alapú illékony anyag található, mely hamar elpárolog, így nem hagy nyomot a kézen illetve a felületeken.Biztonsággal használhatják felnőttek és gyerekek egyaránt.Természetesen azóta más cégek is próbálnak előállítani hasonló termékeket, de nem azokból az alkotó anyagokból.Napjainkban mikor a globális felmelegedés komoly fenyegetést jelent, a Sano a legjobb környezetvédelmi megoldásokkal jön.
A Sano az első cégek egyike a világon, amely már 1985-ben megszüntette a freon használatát, amint ismertté vált annak ózonkárosító hatása.-Ez tény.-
A Sano mind az öt üzeme a technika "csodájának" tekinthető csúcstechnológiát alkalmaz,amely lehetővé teszi a nyersanyagok minőségének nagyon alapos és részletes ellenőrzését, biztosítva ezzel a "nagyszerűséget" a teljes gyártási folyamat alatt.
A Sano üzemei az Amerikai és Európai sztenderdek, szabványok, normák pontos betartásával működnek a legjobb minőség, a környezetvédelem, valamint egy jobb világ és a javuló életminőség kialakításának érdekében.
FÖLDÜNK CSAK EGY VAN !
Tisztítószer Hungary Kft.

2011. augusztus 21., vasárnap

IGEN EZ AZ !!!

Hát igen ez az amivel kellene foglalkoznom.Ezzel még nem sokan foglalkoznak.
Megkérdeztem a feleségemet, és meglepetésemre pozitív volt a reakciója.
- Igen! - Szerintem is valóban érdemes lenne foglalkozni ezzel a SANO-val.
- Már én is ajánlottam másnak is, de tudod, amit már megszokott valaki, azt nehezen fogja lecserélni.- mondta Ő.
- Ezen elgondolkodtam, tehát nekem azt kell elérnem, hogy kipróbálják a Sano-t, ahhoz, hogy állandó vevőkké váljanak.
- Ez egy kicsit megijesztett.- Érdemes ebbe belevágni? - hogyan győzőm meg, hogy kipróbálják?
Azért ez a dolog bizonytalanná tett egy kicsit.Ezért gondoltam arra, hogy nem nyitok még Sano üzletet, hanem csak egy webáruházat, és ha látom, hogy érdekli az embereket, akkor nyitok egy üzletet.
- Persze ez sem garancia még arra, hogy menni fog.Meg is csináltam a webáruházat, amelyt már elég komolyan fel is fejlesztettem.
- Bevallom nagyobb durranásra vártam a webáruházzal.Sok munka kell ahhoz, hogy egy webáruházban rendeljenek is.Nagyon sok órát töltöttem el a számítógép előtt, és szerkesztettem a google kampányaimat, hogy még azért se kelljen fizetni. A vevők nem jöttek. Először havi 3-4 vevő volt csak havonta.
- Hát ebből nem lehet így megélni.A legnagyobb baj az volt, hogy ha rendeltek valamit, akkor nekem nem egy db-ot kellett a termékből venni, hanem egy egységdobozzal ami a legjobb esetben hat db volt.
4 hónap után ott volt egy csomó árú, és én vártam a rendeléseket.
- Hát jött is meg nem is. Az volt a legrosszabb, hogy soha nem azt rendeltek ami már volt nekem, hanem olyant ami még egy db sem volt.Ezek a rendelések arra vezettek, hogy lassan egy kis üzletnek való termék volt, tehát úgy gondoltam jó lesz ha nyitok egy üzletet.
Ezen a gondolaton kb. fél évig rágódtam.Végül belevágtam, és egy alkalommal, el is mentem a tervemmel az Importőrhöz, aki egy nagyon kedves Izraeli ember volt.

Nagyon örülök, hogy megismertem, és feltűnt, hogy úgy beszélt, mintha nem akarná hogy az Ő termékeivel foglalkozzam.
- Miért akar maga üzletet nyitni? kérdezte.
Elkezdtem, hebegni, mert arra számítottam ,hogy örülni fog, hogy a termékeit akarom árusítani.
- Ismeri egyáltalán a Sano -t?  
Teljesen ledöbbentett. Már 20 éve kereskedelemmel foglalkozom de eddig azt tapasztaltam, hogy ha elmentem megvenni valamit, arról még soha senki nem akart lebeszélni, hogy megvegyem.
- Hát ismerem nagyjából.- feleltem.
- Hát jó lesz ha jobban megismeri, mert ezek nem olyan termékek, mint amiket eddig ismert.
- Itt a legfontosabb az hogy tudja, hogy mit ad el a vevőnek! -felelte.
- Ha már ismeri jól a termékeket, akkor könnyebben el tudja majd adni.-mondta.
Érdekes volt, és gondolkodóba is ejtett egy kicsit, hogy valóban ismerem én a SANO termékeket?
Rájöttem, hogy nagyon keveset tudok a Sano-ról. Ezért még jobban megerősödött bennem a gondolat,igen megismerem, mert ezzel érdemes lesz foglalkoznom, mert itt nem csak eladni akarják a terméket, hanem meg akarnak tanítani arra is hogy olyan terméket fogok eladni, aminek a vevő majd örülni fog, hogy megtalálta és amilyennel még nem találkozott.
Éppen ezért majd nagyon sok termékről fogok írni  blogomban, de ma már befejezem.


Tisztítószer Hungary Kft.

2011. augusztus 20., szombat

MI AZ A SANO ?

Mi is az a Sano?-Mit keres itt Magyarországon?- Mit akarnak ezzel a Sano-val? 
Sokan teszik fel magukban ezt a kérdést a Sano név hallatán.
Hát!-
A SANO az egy tisztítószer,és kozmetikum termék család márkaneve!
?????- Igen?
-Természetesen amikor megtudtuk, hogy mi ez, akkor mi is vásároltunk a tisztítószerekből (fenntartással) - néhány darabot.A kipróbálás alkalmával meg is lepődtünk.-Nagyon tetszett.
Nagyon szép tiszták és illatosak lettek a ruhák és meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen kevés mosópor kell egy ruhához. 
Először nem az előírt mennyiséget (36gr) mosóport tettük a gépbe, hanem legalább a dupláját.- A biztonság kedvéért (ha lúd legyen kövér).
-Természetesen az gyanús volt, hogy miért nincs a reklámokban a TV-ben, ha ez ilyen jó?
Elkezdtem utána nézni, és még vásároltam egy üzletkötőtől, más terméket is ebből a márkából.
- Hát ha ez ilyen szuper márka, akkor hogy lehet hogy nincs egyik TV adón sem a reklámokban? 
-Tudja mindenki, hogy egy filmet nem lehet megnézni úgy hogy ne zúduljon ránk, az hogy mit vegyünk be ha fáj a hasunk, mit vásároljak ha zöld lett a ruhánk a fűtől, vagy milyen dobozos kaját lehet elkészíteni 10 perc alatt, ha a vendégek hívatlanul beállítanak...stb. folytathatnánk ezt órákon keresztül, azt hiszem mindenki tudja miről beszélek.
Izraeli?- Hát az meg hogy lehet??? 
A Sano márkájú tisztítószereket 19 országba exportálják, többek között a minket környező országokban is, sőt az Egyesült Államokba is.Ezt akkor még(két éve) nem tudtam.
Bevallom egyre jobban kíváncsi lettem és sorban próbáltam ki a termékeket, és mindegyik nagyon tetszett.
Egyre jobban érlelődött bennem a dolog, hogy ezzel a termékkel kellene foglalkozni.

Nem is hagytam abba ......


Tisztítószer Hungary Kft.

2011. augusztus 16., kedd

MIÉRT PONT A SANO ?

Úgy gondolom, hogy sokszor van az ember életében olyan pillanat, amikor elkezdi kutatni, hogy miért is azt csinálja amit csinál?
- Szeretem ezt csinálni?
- Vagy csak azért csinálom, mert ebből élek ?
- Vagy azért, mert valamit kell csinálni mindenkinek ?
- Vagy azért, mert rájöttem, hogy ez egy nagy üzlet? 
- Vagy azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy ehhez aztán csak én értek!
- Nos bevallom, -én nem tartozom semelyik típushoz. 
Én csak azért kezdtem el a Sano-val foglalkozni,mert Izraeli. 
-Nem azért amire gondolsz, illetve ebben az országban gondolnak sokan akik meghallják ezt a szót, hogy "Izrael." 
- Tehát azért mert Izraeli termék.

- Megnéztem, hogy 19 országba exportálják a termékeiket, és a Sano cég Izrael 10 legnagyobb cége közé tartozik. 

Belegondolt valaki már abba, hogy Izrael egy akkora ország mint Magyarországon a  Dunántúl? 
- Szinte nincs olyan nap, hogy a hírekben nincs benne Izrael. 
- Lehet, hogy valamit tudnak, amit más nem? 
- Hát ez az ami miatt  elkezdtem a Sano-val foglalkozni. 
Megkérdeztem egy-két ismerőst, akik a tisztítószeres szakmában dolgoznak, és kivétel nélkül lebeszéltek a dologról. 
- "Halott dolog" , 
- "eladhatatlan" 
- "nagyon drága" 
- " bele fogsz bukni" 
- "Te tudod, de itt van az Aldi, a Lidl, a Tesco, az Auchan, és elárasztják a piacot, és jók a termékeik." 
- "Ezekkel nem lehet versenyezni".
Hát lehet, de én nem is akarok versenyezni.Én csak be akarom mutatni a Sano-t, mert szuper termékek, és erről meggyőződtünk. 
- Célom az ebben a blogban, hogy a Sano termékeket megismertessem mindenkivel, akit érdekel, és megszerettessem  a termékeket, mert tudom, hogy ezzel többszörösen is jó szolgálatot teszek.
  • - Megismertetek egy jó termék csoportot, ami mindenkinek jó.  
  • - a környezetünket is védjük a termékekkel, mert környezetbarát termékek.
  • - az embereket is védjük, mert természetes alapanyagokból készülnek.
  • - lehet hogy az emberek véleménye is megváltozik Izraellel szemben.
Ha ezek közül egy dologban az embereket meggyőzőm akkor már jól tettem, hogy belekezdtem a blogolásba.

Tehát a SANO ........

Tisztítószer Hungary Kft.